Előző bejegyzésem kapcsán jutott eszembe este még egy gondolat. Ugyan azt írtam, hogy visszavonhatatlanul és mélységesen egyedül vagyunk (ki többet, ki kevesebbet; attól függően, hogy talál-e olyan világot, ami valamennyire lefedi az övét), ám ez nem egyenlő a magánnyal. Egyedül vagyunk a világunkban, és mégsem vagyunk egyedül - magunkban vagyunk, de nem társtalanul. (Lehet, hogy csak hit kérdése, de) mindig van körülöttünk egy védő, őrző, óvó jelenlét - valakié, aki teljesen érti a világunkat, és aki (ha hagyjuk) mindig mellettünk van.
És ha ezt sikerül felismerni, sose leszünk magányosak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése