Kérdés

Hinni abban, hogy minden jól lesz, egy számodra megoldhatatlannak tűnő problémát égi hatalom kezébe helyezni - ostobaság, vagy a legnagyobb bölcsesség? Illúzió lenne csupán, hogy vannak segítőink, kik felülről és kívülről látnak rá a téged elvakító problémára, és akik segítenek úgy megoldani azt, hogy a feloldás minden érintettnek a legjobb legyen? És elég egyetlen résztvevő hite ahhoz, hogy ez megtörténhessen?

Azt hiszem, igen. Azt hiszem, ha te emberként, itt és most nem vagy képes arra, hogy átlásd a problémát és megtaláld a kiutat, hatalmadban áll átadni a megoldás nyűgét másoknak. Kérhetsz segítséget, kérhetsz választ, hogy megtaláld a legjobb kiutat. És mindehhez elég egyetlen ember hite is.

Nézem az előttem fekvő képet, és elgondolkodom. Miért akarunk oly makacsul egy csodáktól mentes, hideg, barátságtalan és gonosz világban élni? Miért nem teremtünk magunknak egy jobbat - vagy miért nem térünk vissza a fényesebbe és melegebbe? Hisz nem vagyunk száműzöttek.

Korlátok

A világ: álom.

Ima

Újabban többször megesett, hogy egy este imádkoztam valamiért, és másnap (ha nem is olyan formában, mint amilyenre eredetileg gondoltam), de valóra vált, amit kértem. Ebből természetesen levonható az a következtetés is, hogy óvatosan kell bánni a kívánságokkal és rendkívül körültekintően megfogalmazni azokat - ami persze igaz is. Ám én máson kezdtem el töprengeni.

Kiegészítés

Előző bejegyzésem kapcsán jutott eszembe este még egy gondolat. Ugyan azt írtam, hogy visszavonhatatlanul és mélységesen egyedül vagyunk (ki többet, ki kevesebbet; attól függően, hogy talál-e olyan világot, ami valamennyire lefedi az övét), ám ez nem egyenlő a magánnyal. Egyedül vagyunk a világunkban, és mégsem vagyunk egyedül - magunkban vagyunk, de nem társtalanul. (Lehet, hogy csak hit kérdése, de) mindig van körülöttünk egy védő, őrző, óvó jelenlét - valakié, aki teljesen érti a világunkat, és aki (ha hagyjuk) mindig mellettünk van.

És ha ezt sikerül felismerni, sose leszünk magányosak.

Felismerés

Nem ezzel folytattam volna töprengéseim sorát; váratlanul érkezett. Egy beszélgetés hozott magával mindent... Valaki megjutalmazott azzal, hogy megmutatta a lelkét, megnyílt nekem, és ennek kapcsán több gondolatom is támadt.

Az idő

Az idő szorításában létezünk.

Senkinek és mindenkinek

Egy levéllel kezdődött... Egy levéllel, amit el akartam küldeni valakinek.

Egy kezdet és egy vég

Vannak dolgok, amikről az ember beszélne, amit elmondana másoknak, ám nem teheti. Néha azért, mert nincs lehetősége, néha mert tudja: nem értenék meg; máskor csak azért, mert tudja, hogy a másik másként gondolja, és ezt tisztelni akarja. Nem akar téríteni. Ezért szórok szavakat a szélbe, vagy inkább a semmibe, gondolatokat, amit mindenkinek szánok és senkinek, töprengéseket, amikből nem születik novella - vagy néha talán igen. Nem látok előre, nem tudom, olvassa-e valaha valaki ezeket a sorokat; nem is érdekel. Akit illet, az úgyis megtalálja. Akinek adhat valamit, arra úgyis rábukkan. Ebben hiszek. Ha valakinek segíthet az én töprengésem, az idetalál. És ha ez megtörténne, és én elindítanék egy gondolatot... Kívánhat ember ennél többet?